Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 2010. november 29-én
nálunk járt az mtv1 stábja. Velünk készített riportjaik Megyerről 2010. december 2-án 20:05 órakor volt látható-hallható a "Jelfogó" c. műsorban.

 Kép Kép Kép

"Az MTV is fogta a megyeri jeleket..." >>>

 

Kép

 

 

2010. november 13-án


verőfényes napsütésben ünnepeltük meghívott vendégeinkkel együtt a falunkra szánt beruházás "következményét", ami azt jelenti, hogy a romos házak visszanyerték eredeti állapotukat, így újra élet költözhet falaik közé.

Pajer Kristóf polgármester gondoskodott arról, hogy meghívott díszvendégünk, V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára találkozhasson Sümeg térség polgármestereivel, miután az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület elnöke beszámolt az egyesület tevékenységéről.

A kötetlen beszélgetés után mindenki együtt elsétált a falu elejére, ahol a közben érkező érdeklődőket Megyer képviselői forraltborral és a híres megyeri 5 kg-os kenyérből szeletelt zsíros kenyérrel fogadták.

Pajer Kristóf tájékoztatása után az államtitkár úr a falu hangulatába simuló köszöntőbeszédet tartott, majd Lasztovicza Jenő, megyei elnök is üdvözölte a megyeri kezdeményezést és elért eredményeit.

Oklevelet kaptak Megyer volt képviselői, a település még ott lakó őslakosai. Külön oklevelet nyújtott át dr. Rédei Zsolt a pályázó vállakozóknak. Szerencsepatkót kapott a polgármester az "új falu kapuja fölé".

A délután háznéző sétával, az IKSzT leendő épületében berendezett kiállítás megtekintésével és állófogadással zárult. (KeKa)

Kép  
V. Németh Zsolt államtitkár köszöntője itt olvasható >>>

 

 

 

 

 

 

 Kép


„Egy falu újraszületik. Nem újjá-, hanem újra...! Magyarország legkisebb települése ugyanis hamarosan úgy fest, ahogyan régmúltban akkori lakói megálmodták. November 13-án, Megyer napján  adják át az újraszületett falut a kormány képviselője jelenlétében. …”

 

Tovább >>>

 

 

 

 

 

 Kép

 

2010. november 6-án

 

Kép 
ellátogattak hozzánk várbirtokos társunk (Kézműves borászat) vendégei - a vároldal-program csapata - egy Márton-napi libavacsorával (melyet házi gurmanunk produkált) egybekötött kikapcsolódásra. Remek pillanat arra, hogy a várbirtokosság tagjaival együtt ünnepeltük ezt a napot, mely egyben főpróbája is volt a 13-i faluátadásnak, mivel még az utolsó simítások előtti pillanatokat éljük...
Kép 
Fotók >>>

 

Kép

 

2010. október 6-7-én
ellátogatott falunkba az EuroConsult Pályakészítő Iroda csapata Várpalotáról, akiknek Zöldy Pál tartott tréninget Sümegen, a Hotel Várban.
 Mi megvendégeltük őket Sárközi Zsolt főztjével, bemutattuk nekik a település minden zegét-zugát, majd a bátrabbakat lóra is ültettük.

Kép Kép 
www.palyazatok.net

 

Kép

 

2010. július 24-én
a Gazdakör c. műsora rólunk szólt a DUNA TV-ben

Kép
Katt ide >>>

 

 Kép

 

2010. június 6-án
a Tourizmus Zrt. egy órás filmet forgatott Megyeren, a térségről. 
(Látható lesz majd az ATV, Echo, stb... csatornákon)

Kép   

Kép

 

2010. május 29-én
Megyeren volt terepmunkán a Védegylet...

Kép
bővebben >>> 

 

Kép

 

2010. május 30-án
hajnalban újabb kanca kiscsikó született (szülők: Csinos és Szultán).

Májusi rózsák nyíltak éppen,
bodza bomlott és orgonák,
mikor a ló elleni készült.
Sokszor pihent, döcögve járt.
.....
Amikor a kazlak is aludtak,
s a göncöl rúdja délnek állt,
a ló megellett. Sokáig nyalta
leragadt szemű csikaját.
......
S hogy az ablakon bedugta kék orrát
a reggel, s rájukszagolt,
anyja hasát döfködte vidáman,
hamvas pofával megszopott.

Lombok susogtak össze-vissza,
tyúkok kotortak, boldogok,
irígységükben elhervadtak
az arany-szirmú csillagok.

(Juhász Ferenc: Csikóellés c. pont ideillő verséből)

 

 

 

    

Kép

 

2010. május 28-ának
reggelén Szellő-nek csődör kiscsikója született:

Kép Kép Kép

 Kép  

 

 

 


 

 2010. május 20-21.
A DUNA televízió stábja filmet forgatott Megyeren, Csabrendeken és Sümegen - "Etüd Megyerről és környékéről". Az adás pontos időpontját (július) majd közöljük. (Gazdakör - Megyer, 30 perc)

Kép
Munkafotó a pajtában

 Kép

 

2010. május 6-án
az m1 TV csatornáján a "Kassza" című műsorban Megyer is szerepel egy-pár képkocka erejéig (52:30 percnél található). A műsor a közmunkások és munkanélküliek helyzetéről szólt: >>>

Forók >>>

 Kép

A Magyar River Cottage
Nemzetközi fődíj a legkisebb hazai falunak!
 

Kép

 

Első díjat nyert a legkisebb magyar falu, a Veszprém megyei Megyer pénteken (ápr. 23-án), a csehországi Brnóban, az "Emberekről az emberekkel" című nemzetközi megmérettetésen. 
Az önkormányzatok, önkormányzati többcélú társulások, kistérségi szövetségek számára meghirdetett, közösségi részvételen alapuló és non-profit szervezetek bevonásával megvalósuló sikeres partnerségi projektek bemutatására indított pályázat hazai győztese a legkisebb önálló hazai település, Megyer volt.
A hazai fődíjat az Utazás 2010 kiállításon nyerte el a pici magyar falu, mely így megmérethette magát a Visegrádi Négyek nemzetközi konferenciáján is. A pénteki eredményhirdetésen is Megyer vihette el a pálmát, mint a térség legjobbjaként megválasztott település.
Mit jelent a díj? 
A díj célja volt a közösségi részvételen alapuló helyi fejlesztő tevékenység elismerése, a legjobb projektek jutalmazása. A közigazgatás és a civil szféra figyelmének felhívása az együttműködés fontosságára. A közigazgatás és a civil szféra közötti együttműködés elősegítése, hatékonyságának fokozása helyi szinten. Emellett olyan programok bemutatása, melyek jó példát adnak a helyi részvétel erősítésére, a helyi lakosság helyi programokba való bevonására. Azokat az önkormányzatokat a díjazták, amelyek fontosnak tartják a közösség részvételét a döntéshozatal folyamatában. Megyer a " Közkert" programmal nyert. A Megyerért Egyesület és az önkormányzat bevonta a falu lakóit , hogy egy minta háztájit hozzanak létre, hasonlóan az angol Landshare programhoz. A Landshare, (körülbelül: osztozz meg a földön) programmal a hazai közönség elsősorban a Spektrum TV-n vetített River Cottage sorozat révén ismerkedhetett meg. Még több >>>

 Kép
Fotók >>> 

Kép

 

Kép  

 

Megyer Településre 2010-ben az UMVP III. tengely keretében 50 MFt támogatás érkezik, ami közel 70 MFt fejlesztést eredményez.
A beruházás keretében szinte az egész falu megújul és visszakapja múlt századi hangulatát.
A felújított parasztházakban 36 falusi vendéglátó ágy fogja várni a vendégeket.
Reményeink szerint lovardánkat, az őshonos Magyar baromfi bemutató-majorunkat, a falusi ízeket bemutató pajtánkat, és kisebb-nagyobb rendezvényeinket a munkáltok nem fogják zavarni.

Kép

Kép

 

Kép  

Kép

 

A mappában található képek előnézete Brno - 2010

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.